Mi a Wuff Rendezvénytechnikánál szeretjük a pontosságot, a megbízhatóságot és a profizmust. Tudjuk, hogy ügyfeleink is pontosan erre vágynak, amikor egy rendezvény megszervezésére és lebonyolítására készülnek. Mi partnerek vagyunk ebben és szeretnénk gördülékennyé tenni minden esemény lebonyolítását, hiszen megrendelőink számára az az elsődleges cél. Fontos, hogy olyan partnereket találjanak rendezvényük lebonyolításához, akik értik a dolgukat, és képesek minden információt egyszerűen, érthetően átadni. A megrendelt szolgáltatást időben és minőségileg kifogástalanul leszállítani, és ezzel hozzájárulni a rendezvény sikeréhez. Ez ad egy magabiztosságot és megnyugtató érzést, hogy a megrendelő tudja, minden jól működik és neki ezzel semmi dolga sincs.
Bármilyen jellegű eseményt is szervezel egy mobil színpad csak emeli rendezvényed fényét. Bármikor szükséged lehet rá, mivel segít kiemelkedni a tömegből és középpontba kerülni. Felejtsd el a sokszor balesetet okozó székre állós manővereket és válassz helyette inkább biztonságos módszereket!
Természetesen az általunk felállított pódiumok 100%-ban biztonságosak és egyszerűen össze- és szétszerelhetőek. Ami nagy előny a mobilitás érdekében, mivel akár az esemény alatt is áthelyezhető, ha a helyzet úgy kívánja. Teljesen mindegy milyen alkalomból szerveződik az összejövetel, az emelvény a buli végéig remekül használható, hiszen erőfeszítés nélkül kerülsz te vagy vendégeid a figyelem középpontjába. Gyakran problémás megoldás, hogy minden vendég jól lássa, rögzíthesse a fontos mozzanatokat, de egy mobil színpad felállítása ezt egyszerűen megoldja.
Már látod is magad előtt a színpadon zajló eseményeket? A Wuffsound Rendezvénytechnika teljes körű szolgáltatásai között remek ajánlatokat találsz mind a felszereltségre, mind pedig a műsorra vonatkozóan.
A mobil színpad előnyei:
Technikai kivitelezés részletei:
Ha most hirtelen azt sem tudod, hogy pontosan milyen színpadra van szükséged vagy van ötleted, de bizonytalan vagy a hely adottságait illetően, akkor sincs baj. Mi azért vagyunk, hogy segítsünk. Vedd fel velünk a kapcsolatot, és a rendezvényednek megfelelő, minden igényt kielégítő ajánlattal fogunk előállni, valamint minden kérdésedre válaszolunk!
20 év alatt jó pár bulit tudhatunk magunk mögött, hiszen a Goldance Tánciskola több rendezvénysorozat szervezőjeként volt jelen az elmúlt két évtized budapesti partiéletében.
Erre a tapasztalatra és felkészültségre alapozva hoztuk létre a Wuff Rendezvénytechnikát, így profiktól szerezheted be az összes hang- és fénytechnikát, valamint a szükséges további berendezést, mint például a mobil színpadot a bulijaidra.
Legyen az házibuli, koncert, gólyatábor vagy bármi, amit csak szeretnél, keress minket bátran! Saját eszközparkkal rendelkezünk, így garantáljuk, hogy eszközeink a megrendelt mennyiségben, és minőségben, időben megérkeznek a helyszínre.
A hang-és fénytechnikán kívül a Wuff Rendezvénytechnika ráadásul profi DJ-t, táncosokat, animátorokat, színpadot és a ruhatárat is biztosítja neked, ha ezekre lenne igényed.
Amikre szerintünk mindenképp szükséged lesz
a rendezvényedhez a színpadon kívül:
• Hangfal
• Hangfalállvány
• Mikrofon
• Keverő
• Ledes PAR lámpa
• Diszkófény
Ez már egy minimum technikai csomag egy jól sikerült bulihoz. A hangtechnika méretét, teljesítményét és a teljes felszereltséget persze nagyban meghatározza az esemény mérete, hogy hány fő vesz részt rajta, és mekkora, valamint milyen adottságú helyszínen rendezik meg.
Tudjuk, hogy nem egyszerű kiválasztani a megfelelő hang-és fénytechnikát, és a kiegészítő szolgáltatásokat, ezért bátran bízza ránk, hogy segíthessünk! Az alábbi telefonszámon várjuk hívását, vagy adja meg itt a telefonszámát és e-mail címét, és már másnap visszahívjuk!